Cewe 76. heti kihívás.

                                                           Cewe 76. heti kihívás.

Ez a kihívás a megemlékezésről szól, azokról a szeretteinkről akik már nem lehetnek velünk. Sajnos nekünk is van kiről megemlékezni. Apának a szülei, róluk már írtam és készítettem egy oldalt. Apának a nagyszülei, őket még apa sem ismerte mert az ö születése előtt sajnos már meghaltak. Én a két nagypapámat veszítettem el, de én voltam olyan szerencsés, hogy ismerhetem őket.

Most emléket egy kedves ismerősömnek szeretem volna készíteni. Potmaminak.

Papir: Mystique elemek: NatashaNa, Fran  

 

 

 

 Szöveg:  Te voltál nekem a pótmamám. Ismeretségünk a Balatonnál kezdődött, mind a ketten a Kocsi csárdánál a piacon árultunk a kis nádfedeles üzletből. Nagyon gyorsan össze barátkoztunk. Még arra is megkértél, hogy tegezzelek. Szoros barátság lett a miénk. Neked sírtam el a szerelmi csalódásaim együtt nevettünk a jó poénokon. Életre szóló barátság lett a miénk. Vérbeli kereskedő voltál. Akkoriban nagyon sok német járt a Balatonra. Egyetlen szót tudtál németül: gut, gut. Az S méretű ruhát ráadtál egy XL-es méretű csajra, úgy feszült rajta, hogy mindig azt csodáltam hogyan tudtad a cipzárt felhúzni. Előveted a sminkes tükröt nézze meg magát és közölted vele gut, gut. Halkan midig megjegyezted, hogy ennek is kevesebb csokoládét kellene ennie.
Sajnos beteg lettél ( leukémia). Nagyon gyorsan romlott az állapotod, de még a kórházban is azon törted a fejed, hogy milyen ruhákkal kellene kezdeni a szezont. De sajnos már abban az évben nem hallottam tőled, hogy gut, gut. Máshol volt dolgod. A mennyek országában az angyalok szárnyait igazgatod. Kedves mamikám örökre a szívembe zártalak.

Készült egy másik oldal is, ez az én gondolatomat tükrözi ebben a témában. A remény címet kapta.

                                      

Szöveg:    Egy napon késő este hazafele a munkából sétáltam egy sötét erdő mellett. Féltem, nagyon féltem. Az erdőből lehetett hallani, hogy valaki vagy valami követ engem. A levelek zörgését a gallyak reccsenését. Gyorsabban kezdtem lépkedni és már láttam magam előtt, hogy megerőszakolnak, kirabolnak és talán még meg is ölnek. Már éppen temetem magam amikor egyszer csak elém ugrott egy őzgida ( majdnem szívinfarktust kaptam). Megnyugodtam és utána fogalmazódott meg bennem ez a gondolat. Mitől féltem? Hát az ismeretlentől. Mert ha tudom, hogy az erdőben egy ártatlan kis őzike van akkor nem félek. A halál is számunkra ismeretlen, mert nem tudjuk, hogy mi jön utána. Pedig lehet, hogy valami csodálatos dolog történik majd velünk, csak számunkra még ismeretlen. Én reménykedem, hogy olyan szép és csodás dolog mint az én őzgidám.